Josef Kirschner A Manipuláció Művészete
Szekerembe bevetem… Hisz én volnék Lapát Elek, ki seprek és lapátolok, porfelleget terelgetek: sepregetni vagány dolog! Bár a város telejárta, s ráhányt ezer szemetet: reggel ragyog minden járda, szinte bántja szemetek… Sehol semmi tökmaghalom, földönfutó falevél: nem adódik több alkalom, hogy belekapjon a szél… Tisztes nevem Lapát Elek, mert szemetet lapátolok, bár én sose szemetelek: szemetelni szamár dolog! Tibeti gyermekdal Szépen kérlek, Nagy Hódémon, Ne fújj át rozzant bódémon, Mert az nékem magtár, raktár, Holdnaptárral pörgő kaptár! Benne prémek, arak, jakvaj – Jaj, ne érje harag, vak baj! Ne törj át keskeny bódémon: Esdőn esdek, Szent Hódémon! Bolondos ének Lehettem volna tengerész: ismerne minden óceán, mesés sziget, hét kontinens, habverte város – ó, de hány! Rám várna ringó messzi föld, hová hajó csak elvihet – fogadna pálmás partszegély, napfény és pajkos delfinek… Lehettem volna csillagász: fürkészném éjek mély egét, s ízlelgetném egy-egy bolygó titokba burkolt szép nevét… Tudóssá lettem volna bár, ki sejti már – a föld forog, s ezért a dibdáb dolgokon nagynéha bölcsen fintorog.
Három száraz szonett Don Luis Vélez de Guevarának hódolatul (A madridi színkör kikupált publikumához!
Hat nandu Elindult Nepálba hat nandu: Nem tudták, merre van Katmandu? Nem sejtvén, hogy a Föld túl is tág, Futottak a nandu turisták… Hátukon sok, nehéz, nagy cuccal, Találkoztak közben hat struccal. Hat struccot kérdezett hat nandu: "Jaj, kérem, merre van Katmandu? " Válaszolt a struccok élstrucca: "Katmandu innen csak két utca! Ehejt van, ezen a fertályon… Jobbra térsz, túl a Himalájon! " Futottak a nandu turisták, Nem tudván, hogy a Föld túl is tág! Hat strucc jól átejtett hat nandut: Azóta sem lelik Katmandut! Hajnali csillag peremén Hajnali csillag peremén várjuk a reggelt, te meg én: harmatozó fény a házunk, mélybe kalimpál a lábunk. Vacsoracsillag peremén lessük az estét, te meg én: elsuhanó fény a házunk, reszket a mélyben a lábunk. Földre bukó fény: te meg én. Éjbe hunyó fény: te meg én. Lobban a sóhaj-uszályunk: csönd ciripelget utánunk. Lapát Elek Az én nevem Lapát Elek, mert szemetet lapátolok, éjjelente korán kelek: kinn az utcán van ám dolog! Csupa csikk és papírfecni mindennapi szemetem: nincsen ebben mit szeretni, de én azért szeretem… Ej, be csúf a fagylaltostya lent a macskaköveken: honnan tudnám, ki nyaldosta?
A tízes sikerlistázás utóbb igen sikeres ötletnek bizonyult, csak számomra maradt sikertelen, megoldhatatlan feladvány. Talán erről szól ez a száraz, huzamosan költőietlen episztola, amely jellegzetesen alkalmi darab, az alkalmiság minden drabális buktatójával egyetemben: afféle hosszadalmasan és jambikusan megverselt válasz egy roppant egyszerű, valamint, nemkülönben és egyszersmind roppant korszerű körkérdésre. 89 LISSZABONI POÉTIKÁK – A költemény fölöttébb felemelő élményből született: egy 2000. június 4-én megesett repülőútból, Budapest – London – Lisszabon vonalán. A tizenharmadik strófa második sora talán ezért szól portugálul: Meu mestre querido! Álvaro de Campostól származik; jelentése: "én drága mesterem! " (Campos versét, akárcsak a mottóként idézett Ricardo Reis-sort, Somlyó György fordította. ) TRANSZEURÓP LEPORELLÓ – A költemény mind indítékát, mind pedig tematikáját tekintve egy hosszú, de élménydúsan szaggatott, transzeurópai vonatút pazar benyomásainak végső összegezése.