Josef Kirschner A Manipuláció Művészete
Ez az ősi szorongás, ez a szorongás, amit századok óta magamban hord... ozok, könnyekben és szertelen képzeletekben, rémület nélküli lázálom-sorozatban, értelem nélkül egyszerre kitörő nagy felindulásokban kicsordul a pohárból. Kicsordul. Nem tudom, mihez tartsam magam ebben az életben, ezzel a rosszulléttel, amely lelkemre ráncokat vés! Ha legalább megbolondulhatnék igazán! De nem: csak ez a kettő közti, ez a majdnem, ez a meglehet... Ez. Akit őrültekházában ápolnak, az legalább valaki. De én őrültekházán kívüli őrültekházának ápoltja vagyok. Hideg bolond, őrült, aki tisztán lát, aki mindentől idegen és mindenkivel azonos: ébren alva olyan álmot álmodom, amely őrület, mert nem álom. Ilyen vagyok... Szegény kis régi háza elveszett gyermekkoromnak! Gondoltad volna, hogy így kilakoltatom önmagam? Hol a te gyermeked? Kisiklott. Hol az, aki békésen aludt falusi tetőd alatt? Kisiklott. Hol az, aki én voltam? Kisiklott. Lásd, ide jutottam. Ha legalább valamilyen vallásban hihetnék? Abban a bálványban, példának okáért, amely otthon volt, abban, amelyet Afrikából hoztak.
Kedvelem Márai Füveskönyvét. Van hogy csak úgy leveszem a könyvespolcról és bele-bele olvasgatok. Múlt héten "véletlenül" ezt a részt olvastam. Vallom, hogy nincsenek véletlenek. ;) "Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csomagolható, címkézhetõ értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nõ számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nõ, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derû, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után! Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyûjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit.
Boldogság természetesen nincsen abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után! Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit – a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek. Márai Sándor: Füveskönyv
Csúf volt és groteszk, de volt valami benne minden istenségből, amiben csak hinni lehet. Ha legalább egy bálványban hinni tudnék - Jupiter, Jehova, Emberiség - megtenné bármelyik, mert mi más is bármi, mint amit róla gondolunk? Hasadj meg, festett üvegből való szív! # FernandoPessoa: Ez az ősi szorongás /Ford:Somlyó György/ Továbbiak
– No csak. – Van egy ötletem – mondta a királyfi. – Befalazlak és elaltatlak megint. – Jó! – Lerombolom a kacsalábon forgó kastélyt, és föltámasztom a hétfejű sárkányt. Hogy újra legyen mit építenem, és legyen kit legyőznöm. Neki is fogott mindjárt. Csakhogy ez nem volt már olyan egyszerű. Sem a sok vesződség, még több hőstett, sem kaland, jövés-menés árán sem bírta lerombolni a kastélyt – mert az mindig elfordult előle a kacsalábakon -, még kevésbé bírta helyére tenni a sárkány levágott hét fejét, s nem lehetett a királykisasszonyt sem befalazni, elaltatni többé. Teltek a napok, amikből hónapok lettek és rövid esztendők, s így küszködtek. Még ma is élnek, ha meg nem haltak. Ottlik Géza, 1945 Márai Sándor: A boldogságról Boldogság természetesen nincsen abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség.
"Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után! Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek. " Márai Sándor: Füveskönyv (részlet) Márai Sándor (1900-1989), eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik magyar író, költő, újságíró.
Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után! Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit – a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek. Márai Sándor: Füveskönyv
Ottlik Géza: Az utolsó mese Volt egyszer egy elvarázsolt királyfi, aki egy tündérszép királykisasszony kezére pályázott. De csak úgy kaphatta meg, ha előbb legyőzi a hétfejű sárkányt, felépíti a kacsalábon forgó kastélyt, s felébreszti és megnevetteti a befalazott, alvó királykisaszszonyt. Sok-sok vesződség, kaland, hőstett, utazás és munka árán legyőzte hát a hétfejű sárkányt, felépítette a kacsalábon forgó kastélyt, és felébresztette az alvó királykisasszonyt. No, az mindjárt elmosolyodott, s megtartották a lakodalmat. Aztán, hogy ez is véget ért, leültek egymással szemben, és mosolyogtak. De eltelt egy nap, s még egy, még egy. Már az első is igen hosszú volt, mert sok órából állt, az órák meg sok percből, a percek sok másodpercből. – Hát most mihez fogjunk? – kérdezte a királyfi. – Most boldogok vagyunk – mondta a felesége. – Igaz is. De három nap múlva a királykisasszony szólalt meg. – Mit is csinálunk most? – azt kérdi. – Hát boldogok vagyunk – mondta az ura. – Vagy úgy, persze. Megint mosolyogtak egymásra egy napig, de akkor egyszerre felállt mind a kettő.
(Posztumusz Kossuth-díjas) Márai életútja az egyik legkülönösebb a 20. századi magyar írók között. Már az 1930-as években korának egyik legismertebb és legelismertebb írói közé tartozott.
Boldognak is kell lenni, közben. S errõl megfeledkeztek. "